Fc Barcelona

Més que un club

Letudta a két rangadójából az elsőt a Barcelona, így a Villarreal elleni 1-4-es sikerével a Real Madrid meccsének eredményétől függetlenül a táblázat élén marad, és onnan várhatja az utolsó három fordulót. A mérkőzést rosszul kezdték Xaviék, azonban 10 perc után felébredtek, és azután nem kegyelmeztek a hazai együttesnek, mert a pontos, fegyelmezett és koncentrált játékukkal teljesen kontroll alatt tartották a találkozót. A győzelem fölényes, és megérdemelt, ami a hétközi kiesés után nagy szónak mondható.

A mérkőzés összefoglalója - Videó!

 Josep Guardiola, a Barcelona mestere két meglepetést eszközölt a kezdőcsapatban, hiszen sem Touré Yaya, sem Zlatan Ibrahimovics nem volt ott a pályán a kezdő sípszó pillanatában. Előbbi kezdőtagságát Busquets kisebb sérülése miatt vették biztosra, Ibrahimovics pedig általában mindig kezd, ha egészséges. A helyüket a végül felépült Busquets, illetve Bojan foglalták el.

A találkozó elején kisebb bajban volt a Barcelona, mivel Nilmar révén a Villarrealnak két óriási helyzete is volt, ám a brazil csatár mindkét esetben hibázott, ezután pedig pontosan azt történt a pályán, amit a Pep-Team akart. A Xavi és Busquets pontos passzaival operáló vendégek sok futással, és koncentrált játékkal a saját, sokpasszos játékukat játszották, és a 18. percben ennek meg is lett az eredménye, amikor Xavi fantasztikus passzát Messi egy zsenihez méltó labdaátvétel után a kapuba lőtte. 0-1, érett a gól, még annak ellenére is, hogy a veszélyesen futballozó katalánoknak komolyabb helyzetei a vezető találatig nem voltak.

A Barcelona ezzel a találattal még több önbizalmat szerzett, és jóllehet ordító lehetőségei nem voltak, tisztán látszódott, hogy Xaviék uralják a pálya minden szegletét, és csapatként, egységként működnek. Ez esetben pedig csak idő kérdése volt, mikor jön a második gól, ami végül a 33. percben érkezett el. Ekkor egy, a Pedro felrúgásáért megítélt szabadrúgást tekert a kapu bal oldalába Xavi. 0-2, a katalán irányító gyönyörűen lőtte el a játékszert a sorfal felett. A kétgólos előny tudatában a Barça nem vett vissza a tempóból, és ugyanazt a stabil labdatartásra épülő játékot preferálta, amit a meccs előző szakaszában is.

Pár perccel Xavi szabadrúgásgólja után Messi túl sokat várt egy helyzetnél, így belevetődtek az egyébként igen életerősnek tűnő löketébe. A 41. minutumban viszont újabb vendéggólt jegyezhettek fel a stadionba kilátogató szurkolók, amint Bojan a Xavitól kapott passz után az ellenfél térfelén már a labdaátvétellel becsapta az egyik védőjét, hogy aztán Gonzalót egy pazar megkerülős csellel lefutva Diego López mellett a kapu jobb sarkába helyezze a játékszert. 0-3, egy tökéletes félidő betetőzése egy csodálatos góllal, nem mellékesen az a Bojan a gólszerző, aki végre megkapta a lehetőséget a játékra egy komoly bajnoki rangadón is.

A második félidőben várható visszaesés be is következett; a Barcelona támadgatott, de nem törekedett arra minden erejével, hogy gólt szerezzen, a Villarreal pedig nem tudta az ellenszert a katalánok fegyelmezett védekezésére. Így csordogált a meccs egészen a 67. percig, amikor Llorente egy érdekes akció végén szépített. 1-3, a gól előtt előbb egy hazai játékos maradt a földön, majd Busquets felrúgásáért reklamáltak szabadrúgást a vendégek, a síp azonban mindkét szituációnál néma maradt.

A Barça ezek után egy kicsit észhez kapott, és ismét teljesen kontrollálta a játékot. Ennek a könnyed labdázgatásnak az eredménye volt egy szép Pedro lövés, valamint egy ziccer Bojantól, ám előbbit Diego López védte, utóbbit pedig a fiatal katalán támadó csúnyán mellé lőtte tiszta helyzetben. Közben beállt Ibrahimovics, és Touré Yaya is, az elefántcsontparti pályára lépésekor pedig egy érdekes szituáció állt elő. Busquets ugyanis kezet akart fogni a Teixeira Vitienes játékvezetővel, azonban Llorente heves mozdulatokkal akarta őt arra utasítani, hogy hagyja el a pályát mielőbb. Ezek után a bíró felmutatta a sárga kártyát Llorentének sportszerűtlen magatartásért, ám a képernyőkön úgy látszott, mintha a hazai támadó mellett 1-2 méterre álló Busquetsnek mutatná fel a második sárga lapját.

A találkozó aztán a 87. percben dőlt el végleg, amikor egy formás Barcelona-támadás végén Messi pöckölte el a játékszert a hazai portás felett. 1-4, katalán demonstráció arról, hogyan kell felállni egy csapatnak egy olyan fájó kiesésből, mint amilyet a Pep-Team szenvedett el a hét közben.

Rangadónak indult, az első pár minutum kivételével pedig totális katalán dominanciát hozott a mérkőzés, amelyen nem is érdemes kiemelni az amúgy kiváló egyéni teljesítményeket, mivel mindenki megtette a magáét, elvégezte a feladatát, és egységként, koncentráltan futballozott. A Barcelona ezzel a győzelemmel letudta a két nehezebbnek mondható mérkőzéséből az egyiket, ellenben badarság lenne azt hinni, hogy már megvan a bajnokság.

Még nincs meg, nagyon nincs, és ha egy kicsit is elhiszi ezt a Barcelona, nem csak a Sevilla elleni idegenbeli meccsén, de a hazai fellépésein is könnyen bajba kerülhet.

Villarreal-FC Barcelona: 1-4 ( 0-3 )
Villarreal, El Madrigal
22. 678 néző
Vezette:
Teixeira Vitienes

Villarreal CF: Diego López; Ángel, Gonzalo, Godín, Capdevila; Cazorla, Ibagaza (Senna, 46'), Bruno, Cani (Joseba Llorente, 46'); Nilmar és Rossi (David Fuster, 82').

FC Barcelona: Valdés; Alves, Piqué, Puyol, Maxwell; Xavi, Sergio Busquets (Touré Yaya, 79'), Keita; Messi (Jeffren, 89'), Bojan (Ibrahimovics, 84') és Pedro.

Gólok: 0-1: Messi (18'); 0-2: Xavi (33'); 0-3: Bojan (41'); 1-3: Llorente (68'); 1-4: Messi (87').

A mérkőzés legjobbja (az Eurobarca értékelése szerint) : Xavi

A katalán középpályás a sérüléséből visszatérve rögtön maradandót alkotott. Az már nem lenne feltűnő, hogy pontos passzai mellett alig vannak eladott labdái, ám a kiváló szabadrúgásgól, valamint a Messinek adott passz nem mindennaposak. Ugyan az argentin támadó lőtt két gólt, mezőnyben korántsem volt olyan éles, mint katalán játszótársa.



Az Inter elleni Bajnokok Ligája kudarc után ismét a bajnokságra kell fókuszálnia a Barcelonának, ráadásul azonnal úgy, mintha az élete függne a soron következő meccstől. Ha ez ebben a formában nem is igaz, a Villarreal ellen a két hátralévő nehéz mérkőzése közül az egyiket játssza a gárda, és nincs lehetősége arra, hogy hibázzon. Ha győz, egy nagyon komoly akadályon túl lesz, és egészen közel kerül a bajnoki cím megszerzéséhez.

 

 A meccs egyik kérdése, hogy mennyire sikerült a játékosoknak túltenniük magukat az Inter elleni kudarcon, hiszen az nyilvánvaló, hogy roppant nehéz feladat egyik napról a másikra elfelejteni a történteket. Más megoldás azonban nincs, a Villarreal legyőzése ugyanis emberes feladat bármilyen körülmények között, különösképpen azért, mert a „sárga tengeralattjáró” talán soha nem volt ilyen jó formában még az idényben, mint most.

Ebből a szempontból tehát nincs szerencséje a Barçának, mert egy rendkívül jó Villarrealt kellene legyőznie, és az Espanyol elleni döntetlent követően nincs is más lehetősége. Ha nem sikerül győzni, a bajnoki cím jó eséllyel elúszik, ami jókora tragédiával érne föl egy ilyen képességű, és idén is kiválóan játszó együttes számára. Ha viszont zsákba kerül a 3 pont, már csak két könnyűnek minősíthető hazai bajnokit, és egy Sevilla elleni újabb bajnoki döntőt kellene megnyerni a garantált első helyhez.

A Villarreal formája kétségkívül okot ad az aggodalomra. Garrido edző csapata az elmúlt hat bajnokijából ötöt megnyert, egyre feljebb kapaszkodik a bajnoki tabellán is, már a hatodik, és van esélye arra, hogy beérje a BL-indulást érő negyedik helyen álló Mallorcát is. Illik fölhívni a figyelmet arra is, hogy Llorentéék hazai pályán csak kétszer szenvedtek vereséget idén, szemben az idegenbeli 10 vereségükkel, ami azt üzeni, Messiék nem számíthatnak éppen könnyű mérkőzésre a Madrigalban.

Pep Guardiola most már nem tartalékolhatja legjobbjai erejét, és nincs is nagyon oka arra, hogy így tegyen. A védelemben Alves, Piqué, Puyol és Maxwell, a középpályán Xavi és Keita helye tűnik biztosnak. Touré az esélyes a védekező középpályás posztra, miután Busquetsnek térdfájdalmai vannak, és ugyan kerettag, nem garantált, hogy rendbe jön a mérkőzésig. A támadósorban a szerdai mérkőzéshez hasonlóan Messi, Ibrahimovics és Pedro lehetnek ott, de kérdés, hogy tartogat-e valamilyen meglepetést erre az estére a tréner.

Illúziója senkinek ne legyen: minden Real Madrid szurkoló úgy fog szorítani szombaton este a Villarrealnak, mintha csak a saját csapatát látná sárga mezben, és ez nem is véletlen. Ezen a meccsen dől el jelentős részben, hogy a Barcelona meg tudja-e tartani a vezető helyét a tabellán a bajnokság végéig. Ha sikerül teljesíteni ezt a küldetést, Sevillába már úgy utazna a katalán tizenegy, hogy egy győzelemmel kétségkívül megszerzi a bajnoki trófeát…

Villarreal CF – FC Barcelona:
Villarreal, El Madrigal
22:00
Vezeti:
Teixeira Vitienes

Villarreal: Diego López, A. Lopez, Gonzalo Rodriguez, Godín, Capdevila - Ibagaza, Bruno (Senna), Cani - Nilmar (Pires), Rossi és Llorente.

Barcelona: Valdés, Alves, Piqué, Puyol, Maxwell – Touré, Xavi, Keita – Messi, Pedro és Ibrahimovics.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 2
Heti: 2
Havi: 2
Össz.: 3 106

Látogatottság növelés
Oldal: Hírek
Fc Barcelona - © 2008 - 2024 - barcelonaa.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »